
RÖPLABDA
női szakosztály


vezetőedző
Szalontai Petra
-

edző | strandröplabda
Soós Rebeka
-

segédedző
Kámán Júlia Veronika
-

segédezdő
Richly András
-

vezetőedző
Zombóné Czipetits Ildikó
-

segédedző
Bencsik Júlia
-

segédedző
Márkus Gréta
-

kisedző
Lankovits Gergő
-
A második világháború után Sopronban is gyökeret vert a röplabda sportág, a csapat először MEFESZ,
majd HALADÁS, a forradalom után pedig SMAFC néven szerepelt. 1958-ban a Kisalföld beszámolója
alapján az ETO után a második legerősebb csapatnak a SMAFC számított. Az 1960-as években Sopron
a környék röplabda fellegvára lett, ekkoriban csak férfi szakosztály működött az egyesületnél. Az
egyetemi csarnok megépülésével a késő esti órákat kapták a röplabdások, ez újabb lendületet adott
az egyetemisták körében a szakosztálynak. 1972 tavaszán a SMAFC megnyerte a Nyugat-Dunántúli
Terembajnokságot. A csapat sokáig szerepelt az NB II-ben, sajnos 1993-ban kiesett a csapat és bár
indulhatott volna a csapat az 1994/95-ös bajnokságban is, a SMAFC nem tudott élni a lehetőséggel,
a szakosztály 1994-ben megszűnt.
A röplabda szakosztály 2021-ben alakult újjá Bognár András vezetésével, a korábbi történetünkkel
ellentétben női szakággal foglalkozva.
A röplabda szakosztály 2021-ben alakult újjá a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és Soproni Egyetem összefogásában, a korábbi történetünkkel ellentétben a női szakágban hirdettük meg a foglalkozásokat. Fő célkitűzésünk a röplabda, mint kontaktmentes csapatsport megszerettetése Sopronban és az utánpótlásképzés alapjainak lerakása volt.
Az első szezonban egy U15-ös csapattal szerepeltünk az MRSZ bajnokságában. A második idényben már két edzővel három csapatot tudtunk versenyeztetni.
A szakosztály folyamatos bővülésével, a rengeteg röplabdázni vágyó fiatallal és saját nevelésű szakemberek bevonásával mára az utánpótlás teljes palettáját (U11, U13, U15, U17, U20) versenyeztetni tudjuk.
A 2024/25-ös szezonban felnőtt csapattal bővült a repertoár, akikkel az NBII-es bajnokságban indulunk SMAFC 1860-SOPRONI EGYETEM néven.
Elértük, hogy már az utánpótlás mellett a felnőtt röplabda is szerepel a szakosztály lehetőségei között, így sportolóni a kezdetektől a felnőtt korukig SMAFC-os színekben versenyezhetnek.
2023-ban megállapodást kötöttünk a Sopronhorpácsi Sportegyesülettel (SHOSE), így az ott röplabdázó játékosokkal kiegészülve külön csapatot tudunk indítani U15-ös korosztályban SMAFC-SHOSE néven.
További fejlődést jelentett, hogy strandröplabdával is bővült a szakosztályunk, így sportolóinkat nyáron is tudjuk versenyeztetni a SMAFC színeiben. Az edzések helyszíneként a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola, Óvoda és AMI udvarán saját erőből megépített strandröplabda pálya szolgál.
Jelenleg két „A” kategóriás és három „B” licenszes edző dolgozik a Bognár András által vezetett szakosztályban. Edzőink munkáját számos segédedző és „kisedző” segíti, akik, a saját játékosaink közül kiválasztva készülnek később az edzői pályára.


.jpg)


.jpg)